Torrance-nek hívnak, becézve csak Tory. 15 vagyok, most fejeztem be a gimi 9. osztályát. A blogomban szereplőknek, barátaimnak, családtagjaimnak, esetleges ellenségeimnek másik nevet fogok adni, ugyanis nem szeretném, hogy az, aki olvas és netán ismer is, személyeskedésnek vegye azokat, amiket írok. Ugyanis ezt a blogot nem a szennyes kiteregetésére szánom, hanem sokkal inkább önmagam szórakoztatására. (És talán mások szórakoztatására is, vagy talán elgondolkodtatására.)
Azt hiszem, ezáltal túlestünk az udvarias bemutatkozáson, nem tudom, kellene-e még valamit írnom bemutatkozás gyanánt, úgyhogy inkább belekezdek életem történetébe, s ha van még valami fontos, akkor arra majd út közben kitérek.
Itt a nyár én pedig nem tudok mit kezdeni magammal. Főleg most, hogy azt se tudom, fogok-e csinálni egyáltalán valamit a nyáron azon kívül, hogy otthon ülök, és pihenek, vagy ha úgy jobban tetszik, itthon punnyadok, és haldoklom az unalomtól. Ennek több oka is van:
- A legjobb barátnőm, nevezzük Taylor-nak, elutazott a nővéréhez Spanyolországba, és ott fogja tölteni az egész nyarat, és majd csak augusztus közepén jön vissza. Addig pedig nélkülöznöm kell az első és egyetlen lelki szemetesládámat, akit mellesleg imádok, s így elmaradnak a péntek délutáni hatalmas fagyizások is, amikor Tay-jel beülünk a cukrászdába, és órákig dumcsizunk. (Ja, azt még meg kell említenem, hogy Tay-jel már egy éve külön iskolába járok.)
- A következő ok, amiért nem tudok mit csinálni, az az, hogy összebalhéztam kissé azzal a 2 barátnőmmel, Mandy-vel és Lilly-vel, akikkel egy osztályba járok. (Velünk szokott lógni még Lucy is, aki viszon a szünetben szívesebben van a régi barátnőivel, akik más suliba kerültek.) A lényeg az, hogy Mandy és Lilly együtt járnak bulizni, egymásnál alszanak buli után, és én meg így mellőzve vagyok. (Később kifejtem, mi az oka annak, hogy én nem tartok velük bulizni.) És hát a következő történt velük: megdumáltuk, hogy szombaton strandolni megyünk, és én szépen mentem a megbeszélt időre a strandhoz. csakhogy ők nem méltóztattak eljönni... Én meg egy órát vártam, de nem jöttek. Aztán beszéltem Lilly-vel, aki azt mondta, hogy Mandy felhívta őt, hogy nem elég jó az idő, és akkor ne legyen strandolás. Engem meg senki se hívott föl. És ezen kiakadtam. Főleg azután, hogy Lilly szerint túlreagálom, és egyáltalán nem igyekezett bocsánatot kérni, amiatt, hogy egy órát fölöslegesen vártam rájuk. Mandyvel még nem sikerült beszélnem ezek után. Naszóval, azóta nem hívtak, pedig ma együtt akartunk csinálni valamit...
- A harmadik, és talán legfőbb oka annak, hogy nincs semmi programom, az az, hogy nincs barátom... Azt igazán nem mondhatja senki, hogy csúnya vagyok. Gyönyörű szőke hajam van, és tengerkék szemem, mellesleg az alakommal sincs semmi baj, 56 kg vagyok és 61-es a derékbőségem. Lehet, hogy az a baj, hogy túl elérhetetlen vagyok a fiúk számára. És ezt a szó szoros értelmében értem, ugyanis 181 centi magas vagyok. Így aztán elég csekély az esélye annak, hogy találjak egy olyan fiút, aki "elér" engem. Szóval így állok. Bááár, ha jobban belegondolok, van egy srác, aki kettővel fölöttem jár, (iszonyú helyes, szőke pasi) és 196 cm!!!(ezt pontosan onnan derítettem ki, hogy sikerült megkukkerolnom a suliorvosnál a papírját...:D) Később majd még róla is fogok írni, úgymint Joel, a Szőke Herceg.
Azt hiszem, most ezáltal vázoltam pillanatnyi helyzetem, aki ezt elolvasta, már gondolom eldöntötte, hogy kíváncsi-e a folytatásra. (Bár erősen kétlem, hogy olyan nagyon izgalmas sztori lennék, inkább csak egy átlagos, vagy lehet, hogy annyira nem is átlagos tinilány életének önmagától való talán kissé unalmas leírása.) De remélem, azért nem vesztettem el az összes olvasómat már az első bejegyzésem által.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése