Vajon az én temetésemen ki szaval majd?

Most már nem tartom valószínűnek, hogy Joel visszaír. Nem tudom elképzelni, hogy ilyen selejtes a fiúk agya. Elnézést kérek azoktól, akiknek nem az! De ha az ember fiának üzenetet írnak, akkor már a jómodor miatt is illik visszaírni. De úgy látszik, már a jómodor is kiveszőben...

Valahogy hasonlóan jártam egy másik fiúval is. Csak vele még idáig se jutottam el. Ugyanis vissza se írt. (Na de nehogy azt higgye bárki is, hogy én ilyen fajta vagyok. aki össza-vissza írogat mindenféle fiúk után. Csak ők ketten voltak. Senki más. Mert azt hittem, hogy nem csak én érek ÍGY... Utólag úgy látszik, tévedtem.) Naszóval a lényeg az, hogy ez a srác mégcsak vissza se írt. Csak elolvasta, aztán nemes egyszerűséggel kitörölte. Igen, a jómodor! Ég mit ad Isten? Tegnap telefonáltak a suliból, hogy szavalnom kell a nagymamája temetésén... Uhhh... Ugyanis a nagyi tanár volt, az én nagymamám jó barátnője, és azt mondják az okosok, hogy nagyon szerette hallgatni, ahogy szavalok. Ez az én szerencsém... Mehetek a temetésre, ahol ott lesz a fél város, ugyanis hatalmas hajcihő várható, és természetesen ott lesznek az unokák is, Will-el egyetemben. És amikor megkérdeztem anyut, hogy VAJON miért nekem kell ott verset mondani, ő azt mondta, hogy kinek másnak kéne, amikor én vagyok a legjobb a városban. Ez meg úgy hangik, hogy a hátam is borsódzik tőle. A legjobb a városban... Arra, hogy temetéseken szavaljak? Nem akarok olyan előadóművész lenni, aki TEMETÉSKRE jár SZAVALNI!

Levágattam a hajam! Szerintem jó lett! :D A hátulja rövidebb, az eleje meg hosszabb. Bár ki tudja, hogy másoknak is tetszeni fog-e. Ugyanis amikor még suliidőben levágattam 10 centit a hajamból úgy, hogy még azért mindig az állam alá ért, Mac, egy általam igen kedvelt srác, megkérdezte, hogy miért vágattam le.... Na köszi....

De hogy senki ne higgye, hogy pesszimista vagyok azt is leírom, hogy egyáltalán nem vagyok szomorú. Sem azért, mert Joel nem vesz rólam tudomást, sem azért, mert temetésen fogok verset mondani. Nagyon is boldog vagyok!
Meg elkezdtem olvasni A gólyakalifát (Babits Mihály) és nem is olyan rossza, mint amilyenre számítottam. Kellemes csalódás...

Mai napi csalódások

Tudod, milyen érzés az, amikor szeretsz valakit, de hiába? Mert az illető vagy nem is szeret téged, vagy nem meri kimutatni, mit érez. Amikor nagyon vágysz valamire, de teljes szívedből, és látsz is valami halvány reménysugarat... Közben pedig lehet, hogy csak valami olyat láttál, ami nem is valós, csak a képzeleted űz veled tréfát.
Körülbelül ilyen érzésem van Joel-lel kapcsolatban. Nem tudom, hogy mit gondoljak. Tegnap délután elolvasta a levelemet, de nem írt vissza. Néztem tegnap is, meg ma is, de semmi... Már másodjára csinál ilyet. Amikor először történt ez, akkor még nagyon az elején voltunk, és azt hittem, többet nem is ír. Már teljesen lemondtam róla, ki voltam borulva, de egyszer csak azt látom, hogy vár tőle egy levél! És majd' kiugrott a szívem a helyéről. Ezutána írtam neki, és rögtön visszaírt ő is. Aztán megint írtam, és akkor ő egy hétre eltűnt. Aztán tegnap elolvasta a levelem, de nem ír. És nem tudom, hogy ez mit jelent. De ha nem érdeklem, akkor ezidő alatt miért nem rázott még le? Vagy akkor miért szemezett velem egész évben? Ha valaki tudja a választ, segítsen!

Ma DVD-ztem Mandy-vel meg Lilly-vel. Igen, kibékültünk. De sajnos ez semmit sem változtat azon, hogy ők már végérvényesen és visszavonhatatlanul összenőttek. Én pedig maradok a harmadik. Valahogy mindig így járok.
Az az egy szerencsém van, hogy itt van nekem Tay. Pontosabban nincs itt. Spanyolországban van. De ő akkor is itt van mellettem. Rá mindig számíthatok. Ha jobban belegondolok, ő az első és egyetlen ember az életemben, akivel tudok beszélgetni fiúkról, csalódásról, boldogságról, egyszóval az érzéseimről. És talán ennél több nem is kell.