Szépen kezdődik a suli! Az évnyitón majdnem elájultam, olyan jól nézett ki Joel! És olyan volt tényleg, mint egy félisten! És hihetetlen boldog voltam! Szemeztünk! És nagggyooon szerettem! Azt éreztem, hogy végre valakit igazán szeretek. SZERELMES VOLTAM!
Legalábbis ezt hittem egész estig... Amikor is Tommy-val MSN-eztem... És olyanokat írt, amit leginkább jobb lett volna nem is olvasnom! A következők derültek ki: Joel bukós, minden év végén pótvizsgázik, a nagyfiúk közé kell hogy tartozzon, tehát cigizik, lusta, mint a dög, és csak a biciklijét ismeri. És nincs az a barátnő, aki kedvéézt lemondana erről...
NA ÉS EZ AZ ÉN JOEL-EM!!! A makulátlan, inteligens, Joel! Vagyis éppenhogy nem az, csak az én emberismeretem hagyott cserben!
És ezek után teljesen összetörtem! Nem aludtam, bőgtem, és ki voltam akadva. Még ma is van valami ebből az érzésből, de talán egyszer teljesen elmúlik. Már csak egy évig járunk egy suliba (jobbik esetben), feltéve, hogy sikerül az érettségije... Amit ugye senki se tud biztosra...
Hát kárpótoljon az, hogy van egy új srác az osztályban. Aki mellesleg nagyon jól néz ki. Igaz, nincs 196 centi, mint Joel, de ő már számomra úgyis csak halott ember... Fáj a szívem miatta, nagyon de nagyon, de nincs mit tenni... El kell felejtsem! És hát van ez a Wilson, aki mintha megmozgatott volna bennem valamit, ezek után a történtek után. Meglátom, mi lesz, hisz csak 3 napja ismerjük egymást, de azért reménykedem. Hátha megbarátkozok a gondolattal, hogy nem lesz semmijen Joel! Mert már nem is tudok úgy nézni rá, mi ezelőtt. Mély megvetést érzek, amikor látom. De közben igen nagy probléma, hogy még mindig szeretem, pedig az is biztos, hogy megvetem, és gyűlölöm amiatt, ami kiderült róla.
